Huszonhatodik fejezet.: Felolvadó jégszív

Huszonötödik fejezet.:Felolvadó jégszív

Elengedi a múltat, és a jövőre koncentrálni a legnehezebb az életben, viszont ha van kinek az oldalán, megéri a fáradtságot.

Mia szemszöge.:

Teltek a napok, és Harryvel egyre felhőtlenebb lett a kapcsolatom. Egyre jobban meg tudtam benne bízni, és egyre több részlet osztottam meg vele az eddigi életemmel kapcsolatban. Gyakran jöttek hullámvölgyek az életünkbe, de próbálunk rajta egyre kevésbé fájdalmasabban továbblépni. Még nem tudja miért kerestem fel annak idején, de egyszer annak is eljön az ideje, hogy elmondjam neki a teljes igazságot. Majd egyszer.

-         Hé szívi nem akarsz visszafeküdni mellém az ágyba?- hallom dörmögő hangját, ami mint mindig, most is mosolyt csalt az arcomra.

-         Nem-nem Harry, nem fogod velem megint eljátszani ezt.  Most igenis fel fogok kelni, és el fogok készülni időben. - felelem neki a fürdőajtóból.

Hirtelen egy kéz ragadja meg hátulról a csuklómat, és a kar tulajdonosához rántva eszeveszett tempó diktálására készteti a szívemet.

-         Gondold még át az ajánlatomat édes, nem fogok örökké várni a döntéseidre. - mikor észreveszi milyen hatással van rám, elégedett mosoly jelenik meg az arcán. Mocsok.

-         Nem Harry, már mondtam, hogy most fel fogok kelni időben. Ne próbálkozz semmivel, úgysem lesz rám hatással. – küldök felé egy kacér mosolyt, és büszkén nyugtázom, hogy ezt a csatát Én nyertem.

A fürdőszobába lépek, és felkapok magamra egy lenge nyári kisruhát. Felfogom a hajam, majd kilépek Harryhez a hálóba. Maximum tíz perc telhetett el, de máris egy hadseregnyi ínyencség várja azt, hogy elfogyasszuk. Tekintetemmel Harryt keresem, majd amikor meglátom, ostoba vigyor ül ki az arcomra. A drága visszaaludt az ágyban. Biztos a konyhából hozatott fel kaját nekünk.

Lopakodva odasétálok az ágyhoz, és közel hajolok az arcához. Éppen nyitnám a számat azzal a gonosz céllal, hogy felriasztom az álmok világából, amikor hirtelen kipattannak a szemei, és magára ránt. Visítozva próbálok kibújni a karjai közül, de minden hiába, itt még a kiképzés utáni tudás sem segít, igaz nem is küzdök igazán.

Galád módon lefogja a karjaimat, és elkezd csikizni. Horkantva nevetek fel, amitől Harrynek is nevetni támad kedve. Fetrengek alatta, és mire abbahagyja olyan fáradtság lesz rajtam úrrá, mintha egy teljes napi erőlétin vettem volna részt.

-         Ugye megmondtam, hogy ne hagyj itt?- húzza vigyorra a száját.

 Durcás fejet vágok, és kibújok alóla. Szabadság. Elterülök mellette, és lecsukom a szemem.  Egy kar csúszik a fejem alá, és húz magához. Hallom szuszogását, és érzem, ahogy egyre lassabban veszi a levegőt, és nyugszik meg a szívverése.

Minden olyan nyugodt, és tökéletes ebben a pillanatban, hogy sírhatnékom támad. Nem lehet, hogy ennyire tökéletes legyen ez a pillanat. Nekem nem ez a sors volt megírva. Nem így kellene élnem, és nem kellene egy ilyen csodálatos ember mellett lennem. Harry megmentett saját magamtól, és rengeteg dolgot köszönhetek neki. Tudom hogy sok hibát követett el Ő is, de ez mind semmiségnek tűnik, a mostani helyzethez viszonyítva. Annyira törődik velem, és annyi szeretetet ad, amennyit még életemben nem kaptam ezelőtt.

Rengeteg ember ítéli el egymást az első pillanatban, és amint meglátunk egy embert, rögtön készítünk róla egy véleményt. Ám ez gyakran megváltozik, és ehhez nem kell más, mint az hogy megismerjék egymás a felek. Mi Harryvel a lehető legjobb úton haladunk efelé.

-         Hé szívi, min agyalsz annyit? – simít végig kezével gyengéden az arcomon.

Buta könnycseppek sokasága kezd el száguldani a szememből, ám mit sem törődve velük Harryhez bújok. Ő megvéd, mindentől, és mindenkitől, ha kell saját magamtól is.

-         Mi a baj? Mia mond el kérlek! Utállak sírni látni, szóval meséld el mi a baj, jó?- kérdezi, de olyan lágy, és gyengéd a hangja, hogy eddig tart a nyugodt pityergés. Ömleni kezd a szemből a könny, és a lehető legfájdalmasabb sírás lesz rajtam úrrá. Hallom, ahogy Harry nagyot sóhajt, majd teljes testével átölel.

-          Ugye tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem? Bármit, érted?

-          H-Harry ez nem ilyen egyszerű. – kezdek el hüppögni.

Bármit megadnék azért, hogy boldog élete legyen. Bárcsak vele élhetném le, de tudom, nálam jobb, és szebb emberek is megérdemelnék őt.

-         Nem érdekel Mia, hogy egyszerű, vagy sem. Szeretném tudni mi bánt érted? Tudni akarom, hogy mi zaklatott fel téged annyira, hogy sírj.

-         Tudod Harry, vannak olyan dolgok, amiket nem meséltem még el neked. Ezek a dolgok a legnehezebb, és legelrejtettebb titkaim, és elhiheted nekem nem könnyű elmondani bárkinek is őket. -

Végigsimít a karomon, és ez olyan nyugtató hatással van rám, hogy a sírás is abbamarad. Emlékek sokasága tör fel most a fejemben, és a régi életem képei a távolba röpítenek a valóságból.

Harry szemszöge.:

Hogy mi is a szerelem? Egy buta illúzió, ami az idő múlásával szertefoszlik? Talán. Egy mindent elsöprő érzelem, aminek semmi sem okozhat határt? Lehetséges. Egy érzés, ami az idő múlásával csak halványulhat, de soha el nem múlhat igazán? Biztosan.

Soha senki nem tapasztalhatta még meg azt a kínt amint nap, mint nap megélek egy olyan csatában, amiben nincs győzelem számomra. A szerelem mindennél fontosabb az életben. Egyszer sem gondoltam volna, hogy egy lány miatt képes lennék akár az életemet is odaadni.

 Mindig is azért küzdöttem, hogy legyek valaki, és most hogy vagyok valaki, de képes lennék feladni az egészet egy lányért, akit pár hónapja ismertem meg. Lehetséges ez? Képes ilyen érzéseket kiváltani az a buta kis szerelem? Képes összezavarni még a legegyszerűbb dolgokban is az embert?

Egy olyan lány fekszik mellettem, akiért bármit megadnék. Tudom, elcsépeltnek hangzik úgy ezredszerre hallgatni egy olyat szöveget, ami az összes szerelmes pár száját elhagyja, de nem érdekel.

Nem fogom bizonyítani senkinek, hogy mit is érzek ott legbelül, és nem is akarok igazán, hiszen csak az a fontos, hogy az a személy tudja, hogy mit érzek iránta. A saját érzéseim és ezeket csak én érhetem meg.

-         Szeretlek Mia bárhol is légy, és bármi is történjen. – simítok végig nyugodt arcán, és én is álomba merülök az én csodálatos hercegnőm mellett.

    Drága olvasóim.: Tudom késett a fejezet, de remélem megérte várni rá. Hogy őszinte legyek nekem ez a fejezet áll a legközelebb a szívemhez. És szomorúan jelentem be hogy elérkeztünk hivatalosan is a blog epilógusához, ami a következő fejezetként fog szerepelni.  ( bár valószínű hogy két részletben lesz felrakva, hogyha nem tudom majd abbahagyni a történet lezárását)  Nem is akarom rabolni az időtöket, szép napot mindenkinek, és legyetek jók!:)) És imádlak titeket.♥

     Life

Huszonnegyedik fejezet.: Leszámolás

Huszonnegyedik fejezet.: Leszámolás

Élj a pillanatoknak, akár boldog akár szomorú is az.

Zayn szemszöge.:

Ez a szemét nem fél tőlem. Az, ahogy a szembe néz, és tartja a szemkontaktust tudom hogy egy kicsit sem tart tőlem. Nincs ez így rendjén, tennem kell valamit, különben valami olyasmi fog történni, amivel magam sem számoltam.

Kezemet a hátam mögé rejtem és rámarkolok a fegyveremre.  A fickó velem szemben felhúzza a szemöldökét, és egyre magabiztosabban áll fel velem szemben. Tudja, egyszerűen tudja, hogy mire készülök, nagyon nincs ez így jól. Minél hamarabb el kell ezt az ügyet intéznem.

-         Tudod Zayn gondoltam, hogy meg fogsz látogatni, arra viszont én sem számítottam, hogy ilyen könnyen csapdába lehet téged ejteni. - Könnyed kacaj hagyja el a száját, engem pedig a hideg ráz.

-         Hagyd a színlelést, te is tudod jól, hogy semmi esélyed sincs velem szemben. Hagyd a fenébe, és gyere velem, más különben olyat kell tennem, amit te sem akarnál igazán. –  A lehető legmagabiztosabban próbálok vele szembenézni, de már érzem, hogy valami nem fog jól elsülni.

-         Ugyan Zayn te is tudod jól ,hogy ez nem lesz ilyen egyszerű- mosolyra húzza a száját, majd felém kezd lépkedni.

 A csarnokban vízhangoznak a léptei, az egerek kidugják a fejüket a rejtekükről, majd amint meglátják mi van készülőben azonnal visszakoznak is. Legszívesebb én is ezt tenném. Elfutnék innen a fenébe, és vissza se néznék többé.

-         Tudod, ha át álnál hozzánk, talán életben is hagynálak, de így, oh semmi esély sincs rá. - arcomon megrándulnak az izmok szavai hallatán, és hírtelen Mia jut eszembe. Fogalmam sincs miért pont most, de nem tehetek ellene semmit. Tudom hogy elvesztettem, tudom hogy ennek nem így kellett volna lennie, de nem tudok ellene semmit sem tenni. Elengedtem, mert tudtam hogy ez a helyes, és elengedtem mert ezzel megadhattam neki azt amire mindig is vágyott. Egy új élet reményét. Egy új kezdetet, amiben saját maga írja meg a történetének a végét.

     

     Utolsó lehetőségként előrántom a fegyveremet, és a fickóra szegezem. Próbálom úgy csinálni, ahogy a kiképzéseken tanították. Csak gyorsan,és precízen célozzatok, próbáljátok kitalálni a következő lépésüket,és ne hagyjátok magatok legyőzni. A veszteseknek nem itt van a helye. Vízhangozik bennem a kiképzőnk szavai.

     

     Ujjamat a ravaszra teszem, de mielőtt megfelelő testrészre céloznék egy lövést hallok magam mögül. Kiengedem a tárból a golyót, de tudom célt fog téveszteni. A talaj felé zuhanok, és tudom ez a vég. A pusztító, leigázó, és mindent elsöprő vég.

      

     Mellkasomban nyilallik a fájdalom, és egyre inkább úrrá lesz rajtam a fáradság. Nyugalom tölt el valamilyen oknál fogva, és egyre kevésbé érzem a fájdalmakat. Szememmel a plafont bámulom, és hirtelen feltűnik előttem Mia arcképe. Azé az emberé, akit örökké szeretni fogok, és akiért az életemet is odaadtam volna. Lassan hívogatni kezd maga felé, és bár tudom nem Ő az, nem tudok ellenállni. Annyira kísértetiesen hasonlítanak. Annyira akarom, hogy Ő legyen az. Ha még egyszer az enyém lenne, ha még az egyszer a karjaim között tudhatnám, boldogan halnék meg, hiszen tudnám, nálam van a világ legnagyobb kincse.

     

     Lassan lecsukódik a szemem, és érzem, többet nem fogom kinyitni. Egy emlékfoszlány elevenedik fel bennem, amiben mi vagyunk ketten Miával, még ez előtt az egész előtt. Abból az időszakból való ez az emlék, amikor még mindenünk megvolt.

     Boldogan heverésztünk egymás mellett a fűben, és néztük a csillagokat. Ez egy igen ritka alkalmak egyike volt, amikor nem éppen lázadtunk a világ ellen. Ezekért a pillanatokért éri meg igazán élni. Ezek a pillanatok azok, amik örökké megmaradnak az emberben, csak az a szomorú, hogy erre sajnos gyakran későn jövünk rá. Pont mint Én.

Huszonharmadik fejezet. : Új élet egy új világban.

Huszonharmadik fejezet.: Új élet egy új világban

Bármikor feladhatod, bármikor mondhatod azt , hogy neked eleged lett az életedből. Eldobhatod magadtól. Megszabadulhatsz tőle. Ezzel azonban elvesztesz egy csatát. Az élet csatáját.

Harry szemszöge.:

Az agyamra teljes köd ereszkedett.  A szívem hevesen kalapál a mellkasomban. Leheletem apró felhőket képezve hagyja el a számat, és zihálok. Megdöbbentő mikre képes az ember ilyen helyzetekben.

Tenyerem a csuklójára van kulcsolva ,és egy atombomba sem tudná onnan lerobbantani. Tekintete az enyémet pásztázza, és ekkor döbbenek rá mekkora kincset veszítettem volna el, ha nem vagyok elég gyors.

-         Engedj el..nem vagyok idevaló –kérlel,de amint felhúzom magam mellé tudja ,hogy ezt nem fogom neki teljesíteni .

-         Ne hagyj magamra. –szorosan hozzá bújom ,és nem engedem el a kezeim közül, többé már nem.

Felemelem, és a karomban viszem vissza a házhoz, majd egy kocsit hívatok oda,és vitetem magunkat el a házamhoz.

A fejemben kavarognak a gondolatok. Magam sem tudom minek vittem Miát abba a házba,de abban a pillanatban az volt a legegyszerűbb döntés. Szorosan hozzábújok ,és egy pillanatra sem engedem el magam mellől. Tudom mit akart csinálni. Tudom ,hogy meg akart halni ,és kész lett volna eldobni az életét,de ezt nem engedhetem meg neki. Magam mellett akarom tudni. Azt akarom ,hogy minden reggel amikor felkelek Ő legyen mellettem, és Ő csináljon nekem reggelit, és egyszer talán ő legyen a gyermekeim anyja. Tudom, hogy most gyerekesen hangzik,de minden vágyam az hogy velem legyen. Azt akarom ,hogy velem töltse az összes idejét.

 Nem tudom mikor szerettem bele, fogalmam sincs. Ahhoz viszont kétség sem fér ,hogy szeretem,és az életemet is képes lennék odaadni érte.

Mia szemszöge. :

Csak megyünk ,és megyünk, nincs megállás. Akárhogy is akartam meghalni Harry minden számításomat keresztülhúzta. Ott abban a percen képes lettem volna eldobni az életem,ám úgy tűnik a sors nem ezt a végzetet szánta nekem.

Kezem a kezében,fejem a mellkasán pihen. Gyakran álmodoztam ilyen idilli pillanatokról, amikor semmilyen probléma nem szabhat gátat a boldogságomnak ,ám nem ilyen helyzetekbe képzeltem ezt el.

Gyermekkoromban igazán boldog életet álmodtam meg magamnak. Boldog feleségként képzeltem el magam, aki egy igazán jól menő cég beosztottja,és egy igazi háziasszony,gyerekekkel ,és egy férjjel akit mindennél jobban szeret. Az álmok azonban hamar szertefoszlottak.

Gyakran gondolok vissza azokra az időkre. Minden olyan tökéletesnek tűnik a mostani helyzethez képest. Nagyon boldog kislányként ismert mindenki akkoriban,mindenkire mosolyogtam, mindenben ,és mindenkiben csak a jót láttam. Manapság ez teljesen másképp van.

Harry cirógatni kezdi a tenyeremet ,és nekem hirtelen kuncogni támad kedvem. Tudod ez olyan helyzet mint amikor csendben kéne lenned ,de valahogy pont akkor jön rád a röhögő görcs. Na ez pont olyan.

Rázkódni kezd a vállam ,és a zsigereimben érzem hogy lassan ki fog belőlem törni a nevetés, ha nem hagyja Harry abba,de mivel folytatja hangos hahotázásban török ki.

Fejemet oldalra fordítom ,és Harry döbbent arcától még jobban nevethetnékem támad. Miután tovább folytatom a kacagást, Ő is csatlakozik hozzám. Együtt nevetünk mindenen,az életen,a csalódásokon, a hibákon, és saját magunkon is.

Fejét a nyakamhoz hajtja, haja csiklandozza az arcomat, ami miatt újra felnevetek, és ekkor döbbenek rá mit vesztettem volna, ha eldobtam volna az életemet. Mától kezdve szabad vagyok. Szabad vagyok. Te jó ég! És ezt csak egy embernek köszönhetem, Zayn-nek. Aki mindig mellettem ált, még akkor is, amikor igazán egyedül kellett volna lennem.

Örökké az adósa leszek,és szívem egy darabja mindig érte fog dobogni.

Life.