Huszonnegyedik fejezet.: Leszámolás

Huszonnegyedik fejezet.: Leszámolás

Élj a pillanatoknak, akár boldog akár szomorú is az.

Zayn szemszöge.:

Ez a szemét nem fél tőlem. Az, ahogy a szembe néz, és tartja a szemkontaktust tudom hogy egy kicsit sem tart tőlem. Nincs ez így rendjén, tennem kell valamit, különben valami olyasmi fog történni, amivel magam sem számoltam.

Kezemet a hátam mögé rejtem és rámarkolok a fegyveremre.  A fickó velem szemben felhúzza a szemöldökét, és egyre magabiztosabban áll fel velem szemben. Tudja, egyszerűen tudja, hogy mire készülök, nagyon nincs ez így jól. Minél hamarabb el kell ezt az ügyet intéznem.

-         Tudod Zayn gondoltam, hogy meg fogsz látogatni, arra viszont én sem számítottam, hogy ilyen könnyen csapdába lehet téged ejteni. - Könnyed kacaj hagyja el a száját, engem pedig a hideg ráz.

-         Hagyd a színlelést, te is tudod jól, hogy semmi esélyed sincs velem szemben. Hagyd a fenébe, és gyere velem, más különben olyat kell tennem, amit te sem akarnál igazán. –  A lehető legmagabiztosabban próbálok vele szembenézni, de már érzem, hogy valami nem fog jól elsülni.

-         Ugyan Zayn te is tudod jól ,hogy ez nem lesz ilyen egyszerű- mosolyra húzza a száját, majd felém kezd lépkedni.

 A csarnokban vízhangoznak a léptei, az egerek kidugják a fejüket a rejtekükről, majd amint meglátják mi van készülőben azonnal visszakoznak is. Legszívesebb én is ezt tenném. Elfutnék innen a fenébe, és vissza se néznék többé.

-         Tudod, ha át álnál hozzánk, talán életben is hagynálak, de így, oh semmi esély sincs rá. - arcomon megrándulnak az izmok szavai hallatán, és hírtelen Mia jut eszembe. Fogalmam sincs miért pont most, de nem tehetek ellene semmit. Tudom hogy elvesztettem, tudom hogy ennek nem így kellett volna lennie, de nem tudok ellene semmit sem tenni. Elengedtem, mert tudtam hogy ez a helyes, és elengedtem mert ezzel megadhattam neki azt amire mindig is vágyott. Egy új élet reményét. Egy új kezdetet, amiben saját maga írja meg a történetének a végét.

     

     Utolsó lehetőségként előrántom a fegyveremet, és a fickóra szegezem. Próbálom úgy csinálni, ahogy a kiképzéseken tanították. Csak gyorsan,és precízen célozzatok, próbáljátok kitalálni a következő lépésüket,és ne hagyjátok magatok legyőzni. A veszteseknek nem itt van a helye. Vízhangozik bennem a kiképzőnk szavai.

     

     Ujjamat a ravaszra teszem, de mielőtt megfelelő testrészre céloznék egy lövést hallok magam mögül. Kiengedem a tárból a golyót, de tudom célt fog téveszteni. A talaj felé zuhanok, és tudom ez a vég. A pusztító, leigázó, és mindent elsöprő vég.

      

     Mellkasomban nyilallik a fájdalom, és egyre inkább úrrá lesz rajtam a fáradság. Nyugalom tölt el valamilyen oknál fogva, és egyre kevésbé érzem a fájdalmakat. Szememmel a plafont bámulom, és hirtelen feltűnik előttem Mia arcképe. Azé az emberé, akit örökké szeretni fogok, és akiért az életemet is odaadtam volna. Lassan hívogatni kezd maga felé, és bár tudom nem Ő az, nem tudok ellenállni. Annyira kísértetiesen hasonlítanak. Annyira akarom, hogy Ő legyen az. Ha még egyszer az enyém lenne, ha még az egyszer a karjaim között tudhatnám, boldogan halnék meg, hiszen tudnám, nálam van a világ legnagyobb kincse.

     

     Lassan lecsukódik a szemem, és érzem, többet nem fogom kinyitni. Egy emlékfoszlány elevenedik fel bennem, amiben mi vagyunk ketten Miával, még ez előtt az egész előtt. Abból az időszakból való ez az emlék, amikor még mindenünk megvolt.

     Boldogan heverésztünk egymás mellett a fűben, és néztük a csillagokat. Ez egy igen ritka alkalmak egyike volt, amikor nem éppen lázadtunk a világ ellen. Ezekért a pillanatokért éri meg igazán élni. Ezek a pillanatok azok, amik örökké megmaradnak az emberben, csak az a szomorú, hogy erre sajnos gyakran későn jövünk rá. Pont mint Én.

Huszonharmadik fejezet. : Új élet egy új világban.

Huszonharmadik fejezet.: Új élet egy új világban

Bármikor feladhatod, bármikor mondhatod azt , hogy neked eleged lett az életedből. Eldobhatod magadtól. Megszabadulhatsz tőle. Ezzel azonban elvesztesz egy csatát. Az élet csatáját.

Harry szemszöge.:

Az agyamra teljes köd ereszkedett.  A szívem hevesen kalapál a mellkasomban. Leheletem apró felhőket képezve hagyja el a számat, és zihálok. Megdöbbentő mikre képes az ember ilyen helyzetekben.

Tenyerem a csuklójára van kulcsolva ,és egy atombomba sem tudná onnan lerobbantani. Tekintete az enyémet pásztázza, és ekkor döbbenek rá mekkora kincset veszítettem volna el, ha nem vagyok elég gyors.

-         Engedj el..nem vagyok idevaló –kérlel,de amint felhúzom magam mellé tudja ,hogy ezt nem fogom neki teljesíteni .

-         Ne hagyj magamra. –szorosan hozzá bújom ,és nem engedem el a kezeim közül, többé már nem.

Felemelem, és a karomban viszem vissza a házhoz, majd egy kocsit hívatok oda,és vitetem magunkat el a házamhoz.

A fejemben kavarognak a gondolatok. Magam sem tudom minek vittem Miát abba a házba,de abban a pillanatban az volt a legegyszerűbb döntés. Szorosan hozzábújok ,és egy pillanatra sem engedem el magam mellől. Tudom mit akart csinálni. Tudom ,hogy meg akart halni ,és kész lett volna eldobni az életét,de ezt nem engedhetem meg neki. Magam mellett akarom tudni. Azt akarom ,hogy minden reggel amikor felkelek Ő legyen mellettem, és Ő csináljon nekem reggelit, és egyszer talán ő legyen a gyermekeim anyja. Tudom, hogy most gyerekesen hangzik,de minden vágyam az hogy velem legyen. Azt akarom ,hogy velem töltse az összes idejét.

 Nem tudom mikor szerettem bele, fogalmam sincs. Ahhoz viszont kétség sem fér ,hogy szeretem,és az életemet is képes lennék odaadni érte.

Mia szemszöge. :

Csak megyünk ,és megyünk, nincs megállás. Akárhogy is akartam meghalni Harry minden számításomat keresztülhúzta. Ott abban a percen képes lettem volna eldobni az életem,ám úgy tűnik a sors nem ezt a végzetet szánta nekem.

Kezem a kezében,fejem a mellkasán pihen. Gyakran álmodoztam ilyen idilli pillanatokról, amikor semmilyen probléma nem szabhat gátat a boldogságomnak ,ám nem ilyen helyzetekbe képzeltem ezt el.

Gyermekkoromban igazán boldog életet álmodtam meg magamnak. Boldog feleségként képzeltem el magam, aki egy igazán jól menő cég beosztottja,és egy igazi háziasszony,gyerekekkel ,és egy férjjel akit mindennél jobban szeret. Az álmok azonban hamar szertefoszlottak.

Gyakran gondolok vissza azokra az időkre. Minden olyan tökéletesnek tűnik a mostani helyzethez képest. Nagyon boldog kislányként ismert mindenki akkoriban,mindenkire mosolyogtam, mindenben ,és mindenkiben csak a jót láttam. Manapság ez teljesen másképp van.

Harry cirógatni kezdi a tenyeremet ,és nekem hirtelen kuncogni támad kedvem. Tudod ez olyan helyzet mint amikor csendben kéne lenned ,de valahogy pont akkor jön rád a röhögő görcs. Na ez pont olyan.

Rázkódni kezd a vállam ,és a zsigereimben érzem hogy lassan ki fog belőlem törni a nevetés, ha nem hagyja Harry abba,de mivel folytatja hangos hahotázásban török ki.

Fejemet oldalra fordítom ,és Harry döbbent arcától még jobban nevethetnékem támad. Miután tovább folytatom a kacagást, Ő is csatlakozik hozzám. Együtt nevetünk mindenen,az életen,a csalódásokon, a hibákon, és saját magunkon is.

Fejét a nyakamhoz hajtja, haja csiklandozza az arcomat, ami miatt újra felnevetek, és ekkor döbbenek rá mit vesztettem volna, ha eldobtam volna az életemet. Mától kezdve szabad vagyok. Szabad vagyok. Te jó ég! És ezt csak egy embernek köszönhetem, Zayn-nek. Aki mindig mellettem ált, még akkor is, amikor igazán egyedül kellett volna lennem.

Örökké az adósa leszek,és szívem egy darabja mindig érte fog dobogni.

Life.