Huszadik fejezet.: Csalódás

Huszadik fejezet.: Csalódás

Lehetetlen mindennek megfelelni ,és a lehetetlenen az értem ,hogy teljesíthetetlen. Nincs esélyed rá hogy akár meg is közelítsd a célt amiről azt hiszed elérheted.

Harry szemszöge.:

Egy év.  Ennyi idő telt el és még most sem tudom elfelejteni Miát. Lehetetlen. Minden egyes nap eszembe jut szende mosolya,az ahogy szemével pásztázza a környéket. Az ahogy elcsodálkozik egy-egy állat vagy növény mivoltán.

Hiányzik Ő maga. Hiányzik az a tudat, hogy magam mellett tudhatom ,és biztonságban van,az hogy tudjam hol, mikor ,és kivel van. Maga a léte hiányzik.

Egy éve úgy veszítettem el ,hogy fogalmam sem volt hol keressem. Lassan az idő múlásával egyre kevesebb esélyt láttam arra nézve hogy valaha viszont láthatom. A szívem ami addig boldogsággal töltődött,a napok múlásával egyre sötétebb ,és elhagyatottabb lett. Nem akartam az életet,mégsem adtam fel mert tudtam hogy nem szabad,ő se ezt tenné.

Pár napig volt nálam ,de az a pár nap olyan volt mint egy varázs. Soha senki nem gondolná ,hogy egy olyan ember mint én meg tud enyhülni. De mégis. A mogorva ,énem egyre inkább alábbhagyott a társaságában. És ezt honnan tudom ? Onnan ,hogy kezdtem én is másképp látni a világot. Már nemcsak azt láttam hogy mi rossz ebben az egész életben. Megláttam azokat amik mellett vak emberként elmentem. Észrevettem a mindennapi csodákat ,amik apró örömforrást jelentenek. És ez többet jelent minden kincsnél.

De ahogy elment ,és itt hagyott ,egyre lassabban ,de kezdtem megfeledkezni arról ,hogy mi a fontos az életben. Egyre inkább a múlton rágódtam. És próbáltam megtalálni Őt. Egy nyomot ,egyetlen egy hozzá vezető szálat kerestem mindhiába.

Egy napon aztán kaptam egy fülest ,miszerint kórházakat is át kellene nézetnem.     És ekkor találtam meg Őt. Aznap minden a szokás szerint zajlott, minden a megszokott rend szerint ment ,egy telefonhívásig, amiért még ma is hálát adok.

Megtudtam ,hol tartják bent Miát ,és egyből be is akartam menni hozzá,csakhogy rájöttem valaki van vele. Egyedül nem csinálhatta ezt az egészet végig. Tudtam ,hogy várnom kell. Ki kellett várnom a megfelelő időpontot.

Teltek az órák, a napok , a hetek ,és egyre inkább vágytam rá hogy lássam.      Időközben az is kiderült ,hogy mesterséges kómában tartják ,egy bizonyos férfi utasítására. Megfigyeltettem a fickót ,és kiderült egy alaknak dolgozik ,aki már többször próbált nekem keresztbe tenni.

Egy dolgot viszont nem értettem, mi köze van neki Miához?

Pár nap leforgása alatt ,kiderült ,hogy rohama volt és felébredt. Akkor döntöttem el hogy itt az ideje annak ,hogy meglátogassam.

Mia szemszöge.:

Ismét a szokásos sötétség vett körül. A szokásos ürességet éreztem,és kezdtem már megszokni ezt az egészet. Kezdtem barátságba elegyedni az egyedülléttel,és a szívem egy része már nem fájt egyik férfi iránt sem.

És hogy miért változnak az érzésein? Még magam sem tudom,de talán azért mert az idő amit egymás nélkül töltöttünk ,felemésztette a lelkemet. Lassan kezdtem hozzászokni ahhoz, hogy egyedül vagyok ,és egyedül kell megbírkóznom ezzel az egésszel. Viszont hiányoznak az együtt eltöltött órák. Azok az idők amikor elengedhettem magam és nem kellett attól tartanom mikor fognak ránk rontani.

Ismét közelített felém a megszokott sötétség ,és egy rántás kíséretében a szemem kipattant a helyéről.  Ismét úgy keltem fel ,hogy megrándult a testem. Fogalmam sincs ez miért van. Talán azért mert az álom nyugodt világából visszakerülök az élet sötétségébe.

Alakok vettek körül,és minden zokszó nélkül felkaptak a helyemről ,és magukkal cipeltek. Nem volt erőm tiltakozni. Minden porcikám az ellen tiltakozott amit velem műveltek mégsem tudtam megállítani ezt a folyamatot. Csak vittek,és vittek, megállíthatatlanul folytatták az útjukat a titokzatos felé. Oldalra fordítottam a fejem ,és ekkor pillantottam meg Őket.

 A szívem kihagyott pár ütemet ,és csak pár pislogás után tudtam meggyőzni magam arról hogy amit látok valóság ,és nem álom. A két férfi akik iránt az életemben valamit éreztem egymás mellett mentek. Zayn hurcolták ,több testőr is lefogta ,Harry mellett viszont egy ember sem állt. Úgy tűnt Harry rájött a ki is vagyok Én valójában.

Ui.: Köszönöm a kommenteket,köszönöm a támogatást, és köszönök mindent. :)

Ez a rész valóban nem tartalmaz párbeszédet,de szerintem így is elég beszédesek a sorok önmagukban is.

:))

Csók, ölelés,puszi.

Life.